Hivatalos: bankot vett az MBH Bank Magyarországon

Hivatalos: bankot vett az MBH Bank Magyarországon

Lezárult a Duna Takarék Bank Zrt. közvetlen többségi részesedésének a megvásárlása, a győri központú pénzintézet ezentúl az MBH Bank Nyrt. 98,46%-os közvetlen tulajdonát képezi – tette közzé az MBH a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ügylet a Magyar Nemzeti Bank szeptember 15-i engedélye alapján ma sikeresen megvalósult.

Megszólaltak a bankvezérek: erős üzenetek a Közgazdász-vándorgyűlésen

Megszólaltak a bankvezérek: erős üzenetek a Közgazdász-vándorgyűlésen

Annál jobb stressztesztet még senki sem talált ki, mint amin az elmúlt években a magyar bankrendszer keresztülment – hangzott el a Közgazdász-vándorgyűlés bankvezetői kerekasztal-beszélgetésében Egerben. Javul a helyzet a magyar bankrendszerben is, de még sok a bizonytalanság. A beszélgetést Virág Barnabás MNB-alelnök moderálta, a Varga Mihály által ma belengetett bankadóemelésről nem esett szó, annak szándékát a Fidesz-frakció időközben cáfolta is.

Betör a mesterséges intelligencia a bankokba, a fiatalok és az állam közben mindent is akarnak tőlük

Betör a mesterséges intelligencia a bankokba, a fiatalok és az állam közben mindent is akarnak tőlük

A fiatalok pénzügyi viselkedésén már látszik, miről fog szólni a bankolás a következő évtizedekben, ám miközben a pénzügyi intézményeknek már a mesterséges intelligencia, a hierperszonalizáció és a blokklánc hasznosításán kellene dolgozniuk, a szabályozói elvárások a mindennapokban szorongatják őket. A Future of Finance 2023 konferencia vezérigazgatói panelbeszélgetésében alapvetően így is azért a pénzügyek jövőjéről volt szó.

Átalakul az MBH Bank felsővezetése, három személyi változást jelentett be a pénzintézet

Átalakul az MBH Bank felsővezetése, három személyi változást jelentett be a pénzintézet

A fúziós folyamat lezárultával, a változó szakmai és üzleti hangsúlyoknak megfelelően az MBH Bank Nyrt. felsővezetése is átalakult: mostantól Egerszegi Ádám általános vezérigazgató-helyettesként, Bakonyi András kockázatkezelési vezérigazgató-helyettesként, Puskás András pedig önkormányzati kiszolgálásért, egyházakért, ESG és fenntarthatóságért, kommunikációért és államigazgatási kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesként folytatja munkáját az MBH Banknál - közölte a társaság.

Mi lesz a magyar bankokkal 2023-ban? - Elmondták nekünk a bankvezérek

Mi lesz a magyar bankokkal 2023-ban? - Elmondták nekünk a bankvezérek

A kétszámjegyű infláció, a drasztikusan emelkedő kamatok és állami terhek, a felgyorsuló zöld átállás, a dübörgő vállalati hitelprogramok és a visszaeső lakossági hitelezés éve volt 2022 a magyar bankszektorban, de vajon miről fog szólni 2023? A Portfolio ezúttal is megkérte a legnagyobb hazai bankcsoportok vezetőit, hogy értékeljék a mögöttünk hagyott évet és adjanak előrejelzést 2023-ra.

Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:
1. Hogy értékeli 2022-t saját bankja és a bankszektor szempontjából?
2. Mit tekint saját bankja és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2023-ra?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést, előrelépést 2023 saját bankjánál, illetve a bankszektorban?

Alakul a magyar szuperbank, az egész régiónak irányt mutatnának

Alakul a magyar szuperbank, az egész régiónak irányt mutatnának

Nemcsak Magyarországon, hanem az egész régióban élen fog járni szolgáltatási színvonalában és digitális fejlettségében az MKB Bank, a Budapest Bank és a Takarék Csoport fúziójával felálló új hazai bankcsoport – mondja Egerszegi Ádám, a Magyar Bankholding vezérigazgató-helyettese, akivel a Portfolio Hitelezés 2022 konferenciájának szünetében készítettünk videóinterjút, és többek között a hitelpiaci folyamatokról is kérdeztünk a szakembert.

Mi lesz a magyar bankokkal 2022-ben? - Elmondták nekünk a bankvezérek

Mi lesz a magyar bankokkal 2022-ben? - Elmondták nekünk a bankvezérek

A gazdaság-újraindítás, a lakáshitel-szárnyalás, a változó vállalati hitelprogramok és az emelkedésnek induló kamatkörnyezet éve volt 2021 a magyar bankszektorban, de vajon miről fog szólni 2022? A Portfolio ezúttal is megkérte a legnagyobb hazai bankcsoportok vezetőit, hogy értékeljék a mögöttünk hagyott évet és adjanak előrejelzést 2022-re.

Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:
1. Hogy értékeli 2021-et saját bankja és a bankszektor szempontjából?
2. Mit tekint saját bankja és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2022-re?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést, előrelépést 2022 saját bankjánál, illetve a bankszektorban?

Három bankból egy negyedik lesz Magyarországon, 2025-re a legjobbak lennének

Három bankból egy negyedik lesz Magyarországon, 2025-re a legjobbak lennének

Kétlépcsős fúzió, digitális ugrás, egyéves átmeneti időszak, új banki brand és arculat, tőzsdére lépés és nemzetközi terjeszkedés - többek között ezek a kulcsfogalmak hangzottak el azon a sajtótájékoztatón, amelyen a leendő szuperbank menedzsmentje mutatta be a Takarékbank, az MKB Bank és a Budapest Bank fúziójának részleteit. Újdonságként elhangzott: a lízingtevékenység már január 1-jével egyesül, a Budapest Bank beolvadása ellenére egyes brandelemei 2022. április 1-je után még egy évig fennmaradnak, a szuperbank tőzsdére vitele pedig reálisan 2025-ben valósulhat meg. A Portfolio kérdésére elmondták: négy év múlva 15% körüli tőkearányos megtérülés elérése a cél, és a piac leghatékonyabb szereplői szeretnének lenni.

Tízmilliárdos költések a magyar bankszektorban: elárulták a bankok, mire megy a pénz

Tízmilliárdos költések a magyar bankszektorban: elárulták a bankok, mire megy a pénz

A gigászi projektek helyett a sok kisebb fejlesztés határozhatja meg a magyar bankok informatikai fejlődését a következő években. A nyílt bankolás egyelőre nem igazán hozott eredményeket Magyarországon, az azonnali fizetés annál inkább – mai hibrid (offline és online) Financial and Corporate IT 2020 konfereniánk első panelbeszélgetéséről tudósítunk.

Új nagybank épül Magyarországon - Merre tovább, Takarékbank?

Október 31-éig megtörténik a fennmaradt 11 takarékszövetkezet és a Takarék Kereskedelmi Bank beolvadása az új Takarékbankba. Addigra az új tulajdonosi struktúra is kialakul - mondta a Portfolio-nak adott interjújában az integráció központi bankja, az MTB Zrt. alelnöke, általános vezérigazgató-helyettese. Egerszegi Ádám a falusi CSOK várható kedvező hatásairól, a részjegyesek lehetőségeiről, az új Takarékbank ezen a héten elinduló internet- és mobilbankjáról, valamint a Takarék Csoport hosszabb távú üzleti terveiről is beszéltünk nekünk.

12 takarékszövetkezet maradt Magyarországon - Mi jön most?

Bár az egyesülések lezajlottak a takarékszövetkezeteknél, a termékegységesítés terén még várnak rájuk feladatok - mondja interjúnkban Egerszegi Ádám, a Takarékbank alelnök-vezérigazgató-helyettese, akit sok más mellett az FHB-val való feladatmegosztásról is kérdeztünk.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.